Elindul az országos uszodaépítési program (vg.hu)

„Strandfürdő Pécsen?!” – szakmai beszélgetés és fórum
2014-09-26
Az ország 23 településén épülhet uszoda (kormany.hu)
2014-10-03
Összes

Ma indítja el Balog Zoltán az országos uszodaépítési programot. Az emberi erőforrás miniszter Putnokon teszi le egy új uszoda alapkövét, ekkor ismerteti azokat a helyszíneket, ahol új beruházások lesznek és bemutatják a látványterveket is.

Az idei évi költségvetésben és a jövő évi büdzsében is 3-3 milliárd forintot szántak a programra, ugyanekkora keretekkel egyébként tornaterem építési programot is terveztek. Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy azokban a járásokban épülhetnek új medencék ahol eddig még nem voltak. A kormányzat tervei szerint két év alatt legalább 32 tanuszoda jöhet létre, a korábbi tervek még 48-at is említettek. A program célja, hogy a hátrányos helyzetű területeken is az általános iskola végéig megtanulhassanak úszni a gyerekek. Ilyen uszoda lesz például Derecskén is mintegy 160 millió forintból.

A vízforgatós medencék feszített víztükrűek lesznek, általában 25-30 méter hosszúak lehetnek. Mivel az érintett térségekben még sokan nem tudnak úszni, ezért a medencék állítható mélységűek lesznek, de kisebb regionális szintű versenyekre is alkalmasak lesznek.

A 16 kiemelt sportág közül az úszás kapja a legtöbb sportágfejlesztésre, 2020-ig összesen 14,1 milliárd forintot. Igen jelentős fejlesztéseket terveztek a 2021-es vizes vb rendezésével kapcsolatban, erre összesen 20 milliárd forintot terveznek. Többek között a Dagálynál fog megépülni egy új uszodakomplexum (mintegy 8 milliárd forintból), de felújítják a Császár-Komjádi, a Hajós-Széchy és a Kőér utcai uszodákat is.

A Tüskecsarnok mellett épül egy új uszoda 2,2 milliárdért, valamint a Budapesti Olimpiai Központban is. Győrben már épül az új uszoda mintegy 3,2 milliárd forintból, mely a 2017-es győri Európai Olimpiai Ifjúsági Fesztivál (EYOF) egyik helyszíne lesz. Tavaly novemberben Szolnokon adták át a Vízilabda Arénát, mely mintegy 800 millió forintból valósult meg.

Szerző: É. S.
http://www.vg.hu/kozelet/elindul-az-orszagos-uszodaepitesi-program-436468

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük