Hírek

2014-10-10

Álomnak tűnt, mégis megvalósult: átadták szerdán Mohács fürdőkomplexumát (Mohácsi Újság.hu)

Hitték is, meg nem is az emberek, amikor a 2000-es évek elején azt mondtam, hogy a mohácsiak régi álmát, egy fürdő építését ütemezzük. Az álom mára valóra vált, a 2006-ban kezdett beruházás révén újabb közel 1,3 milliárdos létesítménnyel gyarapodott a város – mondta Szekó József polgármester szerdán, a Mohácsi Uszoda harmadik ütemben készült beruházása átadásakor. – A nagyszabású fejlesztés indításaként […]
2014-10-10

Beszámoló a 2014. október 2-i, „Strandfürdő Pécsett?!” c. rendezvényről

Az előadások keretében elhangzott tények röviden: Pécs 2005 óta nem kerül be a 10 leglátogatottabb hazai település közé; A 2010-es EKF év nem hozott tartós növekedést a turisták számát tekintve, az elérhetőség javulása (autópálya) inkább az 1 napos kirándulás lehetőségét fokozta; Pécsnek jelenleg nincs egész évben nyitva tartó strandfürdője (élményfürdője, aquaparkja), és a jelenlegi kínálat a felújított Hullámfürdővel együtt is […]
2014-10-03

Az ország 23 településén épülhet uszoda (kormany.hu)

A kormány uszodaépítési programjának részeként első körben 23 településen, mintegy hárommilliárd forintból épülhetnek uszodák – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon, amikor letették a helyi uszoda alapkövét. Balog Zoltán úgy fogalmazott: az az új köznevelési rendszer, amelyben az állam vállalta a felelősséget, és a kezébe vette a köznevelési intézmények fenntartását, meghozza az első gyümölcseit. A […]
2014-10-02

Elindul az országos uszodaépítési program (vg.hu)

Ma indítja el Balog Zoltán az országos uszodaépítési programot. Az emberi erőforrás miniszter Putnokon teszi le egy új uszoda alapkövét, ekkor ismerteti azokat a helyszíneket, ahol új beruházások lesznek és bemutatják a látványterveket is. Az idei évi költségvetésben és a jövő évi büdzsében is 3-3 milliárd forintot szántak a programra, ugyanekkora keretekkel egyébként tornaterem építési programot is terveztek. Szabó Tünde, […]